Tartalom

Köszönetnyilvánítás
Előszó
Bevezetés
Csokorra való szeretet
Botsáskák és a rózsaszín bicikli
A kereszt
Végtelenszer végtelen
Holdacska
Berci
Kincskereső
Járni tanulunk
Éjszakai szörnyek
Hamupipőke és a Herceg

 

7
9
13
19
29
49
69
87
103
117
133
145
163
Bevezetés

Amikor szívem alatt hordtam első gyermekem, mint minden kezdő kismama, én is izgatottan és lelkesen vártam a kis jövevényt. Azért kezdtem imádkozni, hogy anyává válásom során még jobban megértsem Istent: az érzéseit, a gondolkodásmódját.
Eljött a nagy nap, s az ezredforduló előtt két nappal, megkésett karácsonyi ajándékként megszületett Robi. Bevallom, amikor először megláttam, megijedtem. Arra fel voltam készülve, hogy egy kicsit torz lesz, hiszen mindenki mondta, hogy a szülőcsatornán átpréselődve ideiglenesen megnyúlik a babák feje. Robi feje viszont nem nyúlt meg, kerek volt, amennyire csak kerek lehet valami. Orrocskája lapos és nyomott, mint a bokszolóké, igazi maffiózó fizimiska. Az ő feje nem áll helyre, az övé már csak ilyen - gondoltam, s azzal próbáltam vigasztalni magam, hogy nem baj, ha csúnya, de legalább okos lesz. Ezt főleg akkor mondogattam magamnak, mikor a szomszéd szobában lévő, császármetszéssel világra segített, gyönyörű arcú kisbaba anyukájával társalogtunk. Természetesen, néhány héttel később Robi arcocskája is helyreállt. Helyes kis orra lett, tündéri pofival. Épp ezért, mikor két és fél évvel később, 2003 tavaszán, második gyermekemet, Enikőt kezemben tartva megpillantottam Robi pontos mását (ha a pár napos korukban készült fényképeiket egymás mellé tesszük, nem lehet őket megkülönböztetni), már tudtam, nincs mitől félnem: lehet még csinos kislány belőle.
Élveztem nézni, mint fedezik fel a világot, s elámultam azon, ahogyan reagáltak dolgokra. Tudtam, Isten nem csak azzal ajándékozott meg, hogy két kis gyermeket adott ("Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom." - Zsoltár 127:3), hanem azzal a lehetőséggel is, hogy tanuljak tőlük:

Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: "Ki a nagyobb a mennyek országában?" Jézus odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: "Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.
Máté 18:1-5

Jézus azt tanítja, hogy a gyerekek olyan tulajdonsággal bírnak, amit mi felnőttként legtöbben elveszítettünk. A gyerekekben van valami, aminek a segítségével jobban látják és értik Istent. Ez az alázat!
Az alázatos ember önmagát adja, nem játszik szerepet és nem érzi szükségét annak, hogy mindenkinek megfeleljen. Bizalommal és örömmel fogadja az útmutatást, mert nem feltételez rosszat. Jézus arra világít rá, hogy sokat tudunk tanulni a gyerekektől, akik még természetüknél fogva alázatosak, tiszta szívűek, akikben nincs képmutatás.
Az ő szemükkel nézve az élet egyszerűvé válik, s egy aprócska virág szirombontása is a világ legnagyobb csodái közé tartozik. Egy-egy felhőben legyőzendő sárkányt, a fákban rettenetes óriásokat, vagy elátkozott tündéreket látnak. Az érzések és az élmények alakot öltenek, és színes képpé válnak számukra. Ez alól Robi sem volt kivétel. Szívesen rajzolt, de főleg színezni szeretett.
Egyik alkalommal egy kidobásra váró lapon talált két kört nyolc cikkelybe felvágva, mint egy torta. Rögtön fogta a ceruzáit, és elkezdett dolgozni rajta. Szebbnél szebb színeket választott, s igazi színkavalkádot varázsolt a fekete-fehér rajzból.
- Mi ez? Szivárvány vagy torta? - kérdeztem naivan.
- Nem. Gondolat - válaszolta.
- Mi?! - döbbenten pislogtam, s csak remélni mertem, hogy nem "hallotta" állam koppanását.
- Gondolat! Mert olyan színes, mint a gondolat.
Teljesen elképedtem. Kavarogtak bennem a különféle érzelmek és gondolatok, s nem tudtam megálljt parancsolni nekik: Egy 4 éves gyerek miért rajzol gondolatot? Hogyan jutott egyáltalán eszébe? Ez most jó? Normális? Örüljek? Vagy vigyem orvoshoz? Ha felnőttként, költői vénával lenne megáldva, azt mondanám, jó. Na de ő még gyerek! Szerencsére van egy pszichológus barátnőm, akinek szintén van gyermeke. Azonnal felhívtam, hogy elmeséljem élményemet, s hogy útmutatást kérjek tőle. Miután végighallgatott, megnyugtatott, hogy Robi viselkedése normális.
Micsoda? Ez normális?
Igen. A gyerekek szinte mindent képekben fejeznek ki, fantáziájukat még nem korlátozza le a "tudás". Később a világ megismerésével, a logika megtanulásával elveszítik ezt a képességet, s majd újra meg kell tanulniuk, ha verset, vagy képet elemeznek az iskolában.
Szóval, ezzel az adottsággalszülettünk, ez a normális. Gyerekként, még a környező világ "fertőzése" nélkül, tisztán, a maga pompájában láttuk Istent és az általa teremtett dolgokat. Még nem került elő a büszkeség, az önzés, a hazugság, vagy a csalódás szemüvege, mely eltorzítja az amúgy változtathatatlant.
Ha kinyitjuk a szemünket, ha engedjük, hogy az "elfeledett kisgyermek" előbújjon lelkünk mélyéről, mi is képesek leszünk újra máshogy látni a világot, és ami még fontosabb: jobban megismerhetjük Istent.
Idestova hét éve, hogy anyuka vagyok, s hálás Istennek, hogy két kis csöppségemen keresztül, más szemszögből is megláthattam és megérthettem az Ő természetét. Azokat az élményeket és felfedezéseket szeretném megosztani Veled, Kedves Olvasóm, amiket tőlük tanultam. Talán segíthet kilépni a "szürke hétköznapokból", nem engedve, hogy a megszokott dolgok jellegtelenné és unalmassá tegyék mindazt, ami szikrázóan színes és változatos!